Nem csak életkorával, de országában egyedüliként emelkedett ki saját eszméjével. 

Nincs kőbe vésve, de legtöbbször életműért kapják a világ egyik legfontosabb díját, ami ebben az esetben még inkább kivételessé teszi. A történelemben ezzel a díjat jutalmazott legidősebb személy Leonid Hurwicz volt, aki 90 évesen közgazdaságtani kategóriában lett kitüntetve. 

A korával is rekordot elért hölgy ennek pont az ellentéte, hiszen 17 éves volt, mikor átvehette a Nobel-békedíjat. Malála Júszafzai pakisztáni nő volt az, aki emberjogi aktivista tevékenységével, valamint a lányok tanuláshoz való jogáért küzdve szerezte meg a világ elismerését. 

2012. október 9-én élete legszörnyűbb perceit élte át, ugyanis az iskolába menet fegyveresek kezdtek lőni a buszra. A lányt többször eltalálták, életveszélyes állapotba is került, de szerencsével időben eljuttatták a helyi kórházba. Élete teljesen megváltozott, határozott személyiségével azonnal cselekedni kezdett.

Egészen Angliáig utazott, hogy ott tanulhasson, valamint ott létrehozta saját alapját, mellyel a világban élő lányok és gyerekek tanulásának megsegítését tűzte ki célul. Sikerei több országban is eredményt hoztak. 

Önmagában az is kivételessé teszi, hogy szunnita muszlim családból származó lány lett elismerve az említett díjjal 2014-ben. Máig célpontként tekintenek rá a tálibok, akik meggyőződésük szerint egyértelműen az iszlámellenes tevékenysége miatt lett kiemelve és elismerve.