A gyarmatosító hatalmak szinte mindegyikében – Portugáliában, Franciaországban, Hollandiában – különböző rabszolgatörvényeket vezettek be a XV. és a XVII. század között, viszont a Tudor-kori Angliában a parlament sosem fogadott el ilyen törvényeket, semmilyen jogszabály nem létezett a rabszolgák jogállásáról. Egy Pero Alvarez nevű, Portugáliából rabszolgaként Angliába kerülő embert maga VII. Henrik király szabadította fel. (Ez meglepő annak fényében, hogy a későbbi Brit Birodalom az Atlanti-óceánon át zajló rabszolga-kereskedelem egyik főszereplője lett.)
Az Angliába kerülő és ott letelepedő afrikai embereket ezért szabadnak tekintették, munkájukért fizetést kaptak, az anglikán egyház megkeresztelte őket, sőt akár vegyes házasságot is köthettek, valamint a bíróságokon is tanúskodhattak – a társadalom teljes mértékben elfogadta őket.
Több afrikairól források is fennmaradtak: így például John Blanke zenész a királyi udvarban szolgált mint trombitaművész, s jelen volt VII. Henrik temetésén, valamint VIII. Henrik koronázásán (1509) is. Jacques Francis kincseket kereső búvárként dolgozott, aki az elsüllyedt Mary Rose hajó fegyvereit segített kimenekíteni a roncsból 1546-ban. Amikor velencei urát lopással vádolták meg Southampton városában, ő lett az első ismert afrikai, aki tanúvallomást tett egy angol bíróságon. Egy Diego nevű matróz egyenesen Sir Francis Drake (kalóz)kapitánnyal hajózta körbe a Földet 1577-ben. Anne Cobbie egyike volt annak a tíz prostituáltnak, akiket megemlítettek, amikor 1626-ban a westminsteri bíróság elé állították annak a bordélyháznak a tulajdonosait, ahol „munkálkodtak”. A marokkói származású Mary Fillis 1583 körül érkezett Londonba, ahol előbb egy kereskedő szolgája lett, majd egy varrónőnél helyezkedett el.
Miranda Kaufman: Black Tudors – The Untold Story
