Élete
Munkássága
Sir Frederick Gowland Hopkins brit kémikus, orvos, biokémikus 1929-ben Christiaan Eijkman-al megosztva megkapta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat „különböző vitaminok felfedezéséért”. Hopkinst a vitaminkutatás alapítójának tartják. A tejben felfedezte az A- és B-vitamint, az aminosavak közül a glutationt és a triptofánt.
Hopkins 1882-től kémiát tanult a londoni Royal School of Mines-ben, majd 1887-ben diplomázott a londoni egyetemen. 1888-ban a Guy’s Hospital Medical School-ban tanult orvoslást, majd 1894-ben a Londoni Egyetemen szerzett Bachelor of Medicine (MB) fokozatot. Tanított a Guy’s Hospital-ban, majd 1898-tól a Cambridge-i Egyetemen a kémiai fiziológia (ma biokémia) előadójaként.
Kezdetben lepkékből (pterin) származó pigmentekkel dolgozott, majd 1891-ben egy továbbfejlesztett módszert fejlesztett ki a húgysav meghatározására. 1897-től elkezdte tanulmányozni a fehérjék táplálkozásban betöltött szerepét, és felismerte, hogy bizonyos aminosav-összetételre van szükség, különösen a triptofán és a tirozin esetében. Az arginin és a hisztidin viszont felcserélhetőek voltak. 1906-ban ő volt az első tudós, aki egyértelműen kijelentette, hogy minden állatnak a tiszta fehérjéken, zsírokon és szénhidrátokon kívül más anyagokra is szüksége van, még akkor is, ha a szükséges szervetlen sókkal kiegészítik a fejlődéshez. 1912-ben publikált eredményeiben kimutatta, hogy bizonyos élelmiszer-összetevők (vitaminok) feltétlenül szükségesek az étrendben, mely megállapítás munkája révén általánosan elfogadottá vált.
1907-től Walter Morley Fletcherrel az izmok anyagcseréjét vizsgálta, és kimutatta az összefüggést az izomfeszültség, a tejsavtermelés és az oxigénellátás között. 1921-ben felismerte a glutation fontosságát, mint redox rendszert a szervezet anyagcseréjében.
