Élete
Munkássága
Robert Andrews Millikan amerikai fizikus volt. 1923-ban kapott fizikai Nobel-díjat „az elektromos töltéssel és a fotoelektromos hatással kapcsolatos munkájáért”.
Robert Andrews Millikan 1886-ban belépett az Ohio állambeli Oberlin College-ba, hogy jogot tanuljon. Előbb matematikát és görögöt tanult, majd több hetes fizika tanfolyamot végzett, s a záróvizsgák után fizikatanárként dolgozott. 1895-ben doktorált a Columbia Egyetemen az izzó szilárd és folyékony felületekről kisugárzó fény polarizációjáról. Doktori témavezetője tanácsára ezután egy évre Németországba ment, ahol a berlini és a göttingeni egyetemeken mélyítette tudását a leendő Nobel-díjas Max Planck és Walther Nernst mellett. 1896-ban visszatért az USA-ba, ahol Albert A. Michelson asszisztense, 1910-ben pedig a Chicagói Egyetem fizikaprofesszora lett. Chicagóban az urán radioaktivitását és a gázok elektromos kisüléseit tanulmányozta.
1909-ben Millikan kutatási programot indított az elektronok elektromos töltésének meghatározására. Kísérleteihez először az akkoriban elterjedt cseppeljárást, majd később az olajcsepp-módszert alkalmazta, amely alkalmasabb volt az elemi töltés meghatározására, mert az olajcseppek sokkal stabilabbnak bizonyultak, mint a vízcseppek. Ezekkel a mérésekkel sikerült meghatároznia a legkisebb elektromos töltés mértékegységét, amelyet „e”-nek nevezett. 1910-ben publikálta első munkáját 38 töltésmérésről egyetlen cseppen, amely nagy érdeklődést, de kritikát is kapott. Ezen ellenvetések cáfolatára három évvel később megjelent egy második írása az elemi elektromos töltés e kísérleti meghatározásáról, de az eredményeket ismét megkérdőjelezték. 1913-ban ő lett a Comstock-díj első fizikai díjazottja. 1914-ben az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia és az Amerikai Filozófiai Társaság, 1915-ben pedig a Nemzeti Tudományos Akadémia tagjává választották.
Az első világháború alatt Millikan George Ellery Hale-lel együtt részt vett a Nemzeti Kutatási Tanács tervezésében és megszervezésében.
Millikan szkeptikus volt a fénykvantum-hipotézissel kapcsolatban, amellyel Albert Einstein 1905-ben értelmezte a fotoelektromos hatást, és pontosabb mérésekkel akarta tesztelni Einstein értelmezését. Várakozásával ellentétben egy ellentétes területen végzett mérései meggyőző pontossággal mutatták meg, hogy az Einstein-egyenletek helyesek, és a bennük előforduló állandó valóban Planck-állandó.
Az 1918-ban megjelent The Electron című könyvében Millikan azt állította, hogy elemi töltésmérései pontosabbak voltak, mint a versenytársaké, mivel az értékek nagyon keveset változtak. Ez a mű lett későbbi hírnevének és 1923-ban Nobel-díjának az alapja.
1921-től a California Institute of Technology igazgatótanácsának elnöke, valamint a Pasadenában (Kalifornia) működő Norman Bridge Laboratory for Physics igazgatója. Itt az ő irányításával megkezdődött a kozmikus sugarakkal kapcsolatos kiterjedt munka, amelyet Millikan tanítványa, Carl David Anderson folytat nagy sikerrel. 1922-ben az American Institute of Electrical Engineers (AIEE) Edison-éremmel tüntette ki.
1946-os nyugdíjazásáig különböző tisztségeket töltött be más egyetemeken. Számos könyvet írt, amelyekben többek között vallással és tudománnyal foglalkozott, valamint több tankönyvet is írt.
