Élete
Munkássága
Har Gobind Khorana indiai-amerikai biokémikus és molekuláris biológus volt. 1968-ban Robert W. Holley-val és Marshall Warren Nirenberg-el megosztva fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott „annak leírásááért, hogy a sejtmag genetikai alkotóelemei miként irányítják a fehérjeszintézist”.
1970-ben Khorana volt az első, aki mesterségesen szintetizált egy gént. A genetikai kód megfejtéséhez nélkülözhetetlen munkát végzett. Marshall Warren Nirenberg és Heinrich Matthaei az alap Poly-U kísérlettel fektették le ehhez a kiindulópontot.
Khorana az akkori Brit-Indiában született. Születési helye Punjab ma Pakisztánhoz tartozó részén található. Pontos születési dátuma nem ismert, később 1922. január 9-ét rögzítették az iratok. Hindu családból származott, amelynek el kellett menekülnie az újonnan alapított pakisztáni muszlim államból a Brit-India felosztása után. Bár a család nagyon szegény volt, édesapja nagy figyelmet fordított gyermekei oktatására, így gyakorlatilag az ő családja volt a városban, ahol mindenki tudott írni és olvasni. Iskola után Khorana a pandzsábi egyetemen tanult Lahore-ban, és mesterképzésben (M.Sc.) fejezte be tanulmányait. 1945-ben ösztöndíjjal Angliába ment, hogy doktori értekezést kezdjen a Liverpooli Egyetemen. Miután 1948-ban doktorált (Ph.D.), két évig a zürichi Svájci Szövetségi Technológiai Intézetben dolgozott Vladimir Prelog vezetésével 1949-ig, majd két évig Cambridge-ben, ahol elsősorban a nukleinsavak és fehérjék kutatására összpontosított. 1952-ben a vancouveri British Columbia Egyetemre ment, ahol folytatta a nukleinsavak kutatását. 1960-ban a Wisconsin-Madison Egyetemre ment. 1966-ban amerikai állampolgár lett, 1970 óta pedig a Massachusetts Institute of Technology (MIT) biológia és kémia professzora.
Khoranas és munkatársai legjelentősebb eredménye a genetikai kód megfejtése volt. Miután Nirenberg és Matthaei poli-U kísérletükben bebizonyították, hogy az UCU bázisszekvencia a szerint, a CUC pedig a leucint kódolja, Khorana és csapata sok különböző hírvivő RNS-t szintetizált egy szisztematikus szekvenciában és így meg tudták határozni, hogy melyik bázis szekvenciája melyik aminosavat kódolja.
Az oligonukleotid-szintézis számos, ma is használt technikáját Khorana csoportjában fejlesztették ki az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején (például védőcsoportok alkalmazása).
1971-ben Kjell Kleppével és másokkal egy cikkben lefektette a későbbi polimeráz láncreakció (DNS-szakaszok DNS-polimerázokkal történő reprodukálása) alapjait.
