Élete
Munkássága
Cecil Frank Powell brit fizikus volt. 1950-ben fizikai Nobel-díjat kapott „a magfolyamatok tanulmányozásánál alkalmazott fényképészeti eljárás továbbfejlesztéséért és a mezonokkal kapcsolatos felfedezéseiért, amelyeket ezzel a módszerrel tett”.
Az általános iskola elvégzése után ösztöndíjat kapott a tonbridge-i Judd Schoolba. További ösztöndíjjal a cambridge-i Sidney Sussex College-ba járt, ahol 1924/25-ben végzett a Természettudományi Triposon. 1927-ben doktorált a cambridge-i Cavendish Laboratóriumban Charles Thomson Rees Wilson és Ernest Rutherford vezetésével, majd a Bristoli Egyetemre ment Arthur M. Tyndall kutatási asszisztenseke lett. 1936/37-ben részt vett egy nyugat-indiai expedíción, ahol szeizmográfot üzemeltetett a vulkánok vizsgálatára. 1948-ban Melville Wills fizikaprofesszorává nevezték ki Bristolban.
Powell első kutatása a Cavendish Laboratóriumban a kondenzációs jelenségekkel foglalkozott, ahol sikerült kimutatnia a túltelítettség létezését a gyorsan táguló gőzben. Ez a felfedezés nagy hatással volt a gőzturbinák további fejlesztésére és teljesítményének növelésére.
Bristolban módszereket dolgozott ki a pozitív ionok mobilitásának pontos mérésére, és képes volt kimutatni az ionok természetét a leggyakoribb gázokban. A karibi expedíció után egy protonok és deuteronok gyorsítására szolgáló Cockcroft generátor megépítésén dolgozott, amelyet egy Wilson felhőkamrával együtt használt a neutron-proton szórás tanulmányozására.
1938-tól a kozmikus sugarakkal is foglalkozott (akkoriban a nagy energiájú részecskék fő forrása volt, mielőtt megfelelő gyorsítókat fejlesztettek volna ki), és módszereket dolgozott ki a részecskenyomok fényképészeti emulziókkal történő rögzítésére. Marietta Blau és Hertha Wambacher fizikusok fedezték fel ezt a módszert a részecskenyomok kimutatására. Powell később ezeket a módszereket is felhasználta a neutronok energiájának mérésére a visszapattanó protonokon keresztül, így sikerült kapcsolatot létesítenie az energia és a pályahossz között, ami hamarosan széles körben alkalmazható mag- és részecskefizikai kísérletekben. A fényképészeti emulziók továbbfejlesztése után neki és Giuseppe Occhialininek, Muirheadnek és másoknak 1947-ben sikerült pionokat és müonokat (akkoriban mezonokként emlegetett) kimutatniuk a kozmikus sugárzásban, és meghatározni lényeges tulajdonságaikat. Később azonban kiderült, hogy a piont (először Hideki Yukawa javasolta elméletileg atomenergiára 1935-ben) valamivel korábban, 1947-ben Donald H. Perkins, az Imperial College munkatársa már felfedezte fényképészeti emulziókban.
Ezzel összefüggésben a Szardínián (1952) és a Pó-völgyben (1954, 1955 és 1957) a ballonos repülésekkel végzett nagy magasságú kutatás európai programjának igazgatója volt.
