Élete
Munkássága
Arne Wilhelm Kaurin Tiselius svéd kémikus volt. 1948-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az elektroforézis és az adszorpciós analízis területén folytatott kutatásaiért, különösen a szérumfehérjék komplex természetével kapcsolatos felfedezéseiért”.
Tiselius Göteborgban járt iskolába, ahol 1921-ben érettségizett. Ezután kémiát kezdett tanulni az Uppsalai Egyetemen, és 1925-ben tudományos asszisztensnek nevezték ki Theodor Svedberg laboratóriumába. 1930-ban doktorált és kinevezték adjunktussá.
1931–1935-ben Tiselius publikált egy sor tanulmányt a természetben előforduló báziscserélő zeolitok diffúziójáról és adszorpciójáról. Ezt a kutatást Princetonban folytatta, ahol egy évet Hugh Stott Taylor laboratóriumában töltött a Rockefeller Alapítvány ösztöndíjával.
1938-ban külön Tiselius számára professzori állást hoztak létre, ami csak az egyetemnek adományozott adomány révén valósult meg. Ettől kezdve Tiselius a Fizikai Kémiai Karon dolgozott Theodor Svedberg vezetésével. 1946-ban önálló karként megalakult a biokémia, amely 1950 és 1952 között új épületbe költözött. Tiselius későbbi vezetése alatt a kar számos biokémiai módszer, például az elektroforézis, a (partíciós) kromatográfia és a gélpermeációs kromatográfia kifejlesztésében és továbbfejlesztésében járult hozzá. 1948-ban Tiselius megkapta a kémiai Nobel-díjat.
Tiselius aktívan részt vett a tudományos kutatás átszervezésében Svédországban a második világháború után. Elnöke volt a Svéd Kutatási Tanácsnak (1946-1950) és a Svéd Rákszövetség Kutatási Tanácsának (1951-1955). 1951 és 1955 között a Tiszta és Alkalmazott Kémia Nemzetközi Uniójának elnöke, 1947-től pedig a Nobel Alapítvány alelnöke volt, amelynek 1960-ban lett az elnöke. 1946-tól a Nobel-bizottság tagja volt. 1961-ben Paul Karrer előadást tartott.
1949-ben Tiseliust a Nemzeti Tudományos Akadémia, 1953-ban pedig az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották. 1955-ben az Académie des Sciences levelező tagja lett.
