Holló László (Kiskunfélegyháza, 1887. március 6. – Debrecen, 1976. augusztus 14.) Kossuth-díjas magyar festő. Az alföldi iskola egyik jeles képviselője. Művészetszemléletében a Munkácsy tradíciót és a nagybányai iskola hagyományait követi, de a 19. és 20. század fordulóján élő művészeti irányzatok eredményeit is hasznosítja az alföldi emberek és tájak megjelenítésében. Édesapja a kiskunfélegyházi Főgimnázium igazgatója volt, itt érettségizett Holló László, a család elsőszülött fia.1904-től 1909-ig a budapesti Mintarajziskolában tanult, mesterei Székely Bertalan és Szinyei Merse Pál. 1909-től 1911-ig Hollósy Simon mester iskolájában folytatta tanulmányait Münchenben. 1911-től párizsi, spanyolországi és itáliai tanulmányutakat tett. 1914-ben hazatérve Debrecenben telepedett meg, mintegy 40 éven át, 1928 és 1968 között nyaranként Tiszadadán alkotott; Tiszadada volt az ő Barbizonja és Nagybányája. A bibliai és történelmi témák mentén sikeres szimbolikuskompozíciókat alkotott. Alföldi témájú festménye a legtöbb és a legértékesebb, amelyekből az 1910-es évek elején készült művein a szecesszió hatása érződik, az 1920-as évek elején az impresszionizmus és a divizionizmus hat művészetére, 1924-től az expresszionista stílust ötvözi sajátosan egyéni ábrázolási módjával. Leginkább mégis a nagybányai hagyományokat fejlesztette tovább, nála jelentkezik a közönség által annyira kedvelt posztnagybányai stílus a modern festészeti irányzatok egyes vonásaival megerősítve (foltszerű ábrázolás, erős fény-árnyék hatások, egyre derűsebb színek, a természet és az emberi érzelmek együttes megjelenítése). Posztnagybányai stílusban festette ő a Nagyalföld tájait, embereit, nagy kincse az alföldi kultúrának az ő festészete.
