Év: 1932
Hónap: 11
Nap: 24
90éve

Megszületett Jókai Anna Kossuth- és József Attila-díjas magyar író és költő

Jókai Anna kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas író és költő Budapesten született 1932. november 24-én.

Kora gyermekkorától olvasással töltötte idejét, sok közülük felnőtteknek szóló írás. Gimnazista korában saját magának verseket, novellákat. Színiakadémiára, egyetemre jelentkezett, de egyik helyre sem vették föl, így munkát vállalt, hogy eltartsa magát. Feleségül ment Bánky Róbert, gyermekkori tiltott baráthoz, akivel két gyermeket neveltek. 1956 őszén fölvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–történelem szakára, 1961-ben szerzett diplomát és a Jázmin utcai Általános Iskola tanára lett. 1964-ben hozzáment dr. Török Endréhez.

1963-ban kezdett visszatérni az íráshoz, szinte berobbant az irodalmi életbe. A kortárs kritika realizmusként, illetve naturalizmusként értékelte az írásaiban kíméletlen nyíltsággal megjelenített világot. Ő maga „spirituális realizmusnak” nevezte irányultságát.

1970-ben József Attila-díjat kapott, szinte évente jelentek meg regényei. 1998-ben jelent meg az azóta huszonkét kiadást megért Ne féljetek című regény.

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett írónő haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 2012. augusztus 20-án a Magyar Érdemrend polgári tagozatának nagykeresztjével, 2014. március 15-én Kossuth-nagydíjjal méltatták munkásságát.

Budapesten, 2017. június 5-én hunyt el.

  • agytoro.hu
    Érdekes és misztikus történek, feladványok, fejtörők, gondolkodásra késztető feladatok, közmondások, idézetek és egyéb fontos, hasznos és érdekfeszítő adatok.
Előző cikkAz anglikán egyházban először avatnak nőket pappá
Következő cikkHivatalba lépett a Huszár-kormány