Nyilvánvalóan a híres görög filozófus, Szókratész a leghíresebb olyan öngyilkos az ókorban, aki méregpoharat ivott (miután megvádolták istentelenséggel és a fiatalok megrontásával, képünkön). Bár az ókorban a kardba dőlést tartották a legnemesebb halálnemnek, viszonylag sokszor fordult elő a méreggel elkövetett öngyilkosság is. A bürök mézzel beadott levelével többen lettek öngyilkosok a görögöknél.
Így például Keós szigetén az öregek megölésének, halálba kényszerítésének gyakorlata kapcsán Strabón azt írja, hogy a túlnépesedés és az éhezés elkerülése érdekében törvényt hoztak a 60 évnél idősebbek bürökméreggel történő elpusztításáról. A keósi bor néven ismert ital tulajdonképpen méregpohár volt. Egy másik forrás szerint az egyik görög gyarmatváros, Massilia lakói hivatalosan is bejelentették öngyilkossági szándékukat a tanácsnál, ha öngyilkosságot akartak elkövetni – s meg is kapták a szükséges méregadagot…
A római Valerius Maximus (Kr. u. I. század) így ír erről:
Én ugyanis akkor, amikor Sextus Pompeiusszal Kis-Ázsiába tartó utunkon Iulis városába érkeztünk, láttam, hogy Keós szigetén így tesznek. Véletlenül volt ott egy nagyon tekintélyes, és igen idős asszony, aki éppen akkor adott számot polgártársainak arról, hogy miért akar meghalni, és elhatározta, hogy mérget vesz be. Különösen szerencsésnek érezné magát azért, ha halálát Sextus Pompeius jelenléte nemesebbé tenné. Ez az erényessége és emberségessége miatt dicsért derék férfiú nem vette volna a szívére, hogy visszautasítsa a kérést. Elment az asszonyhoz, és miután jószándékú szavakkal – amelyek szájából mint az ékesszólás bővizű forrásából fakadtak – hosszasan, de hiábavalóan próbálkozott, hogy eltérítse szándékától, elrendelte, hogy teljesítse be utolsó akaratát. Az asszony, aki több mint kilencvenesztendős volt, s egész életében lelkileg és testileg egészségnek örvendett, ágyában feküdt, amely szemmel láthatólag a szokásosnál is szebben volt megágyazva, felkönyökölt és ezt mondta:
»Sextus Pompeius, legyenek hozzád kegyesebbek azok az istenek, akiket most elhagyok, mint azok, akikhez indulok, azért, hogy nem utasítottad vissza sem azt, hogy életem védőügyvédje, sem pedig azt, hogy halálom tanúja legyél. Amúgy a sors mindig a keményebb arcát mutatta felém, ezért semmi sem kényszerít rá, hogy az élethez való túlzott ragaszkodásom miatt most a sötétebbik oldalát is megismerjem, így én, aki két leánygyermeket és egy egész nyájnyi unokát hagyok hátra, most elcserélem az életöröm maradékát egy boldogabb végre.«
