Talán nem sokan töprengtek még el azon, hogy az ábécé miért éppen az a betűvel kezdődik és a z (nálunk a zs) betűvel végződik. A betűk egymásutánisága ugyanis nem törvényszerűség, bármilyen más sorrend működőképes lenne. Bár logikai magyarázat nincs rá, egy elképzelés megmagyarázhatja az ábécé betűinek jelenlegi egymásra következését.
Most használt írásunk – az alfabetikus rendszer – a föníciaiak találmánya, akik vélhetően az általuk már ismert egyiptomi és babiloni írásrendszerek nyomán alakították ki ábécéjüket. Tőlük a görögök kisebb módosítással vették át a rendszert, a nyelvükhöz nem passzoló mássalhangzókból és egyéb jelekből magánhangzókat állítottak elő. A korai görög szövegekben – feliratokon – látható, ahogy az írás jobbról balra, majd a következő sorban balról jobbra kanyarog, „ökörszántás” módjára (innen ered elnevezése is: Bousztrophedon).
A görög ábécé alkotóelemeit vették át az etruszkok, a rómaiak és a koptok is. A rómaiaknál (latinoknál) a betűk sorrendje a görögökét követi, s a nyelv sajátosságainak megfelelően további jelekkel gazdagították írásukat, vagy éppen elhagytak párat. A görög ábécé sorrendje ugyanakkor a föníciaiakéval azonos, bár a betűk sémi neveit átvették tőlük. Lényeges különbség viszont, hogy az előbbiek betűi értelmes szavak, míg a görögöknél a betűk neveinek nincs értelmük. Így lett a sémi aleph (marha) a görögöknél alfa, a beth (ház) béta, a gimel (teve) pedig gamma. Tehát minden föníciai betűnévnek jelentése volt, míg a görögöknél nem.
Egy magyarázat szerint a föníciai betűk számjegyként is funkcionáltak (alfa: egy, béta: kettő, s így tovább). Így tehát a valamikor régen önkényesen választott egymásutániság a későbbi korokban törvényszerűen vált szükségszerűvé.
