A rómaiak másképp számolták az eltelt időt, ők 10 hónapra osztottak egy évet, kezdve márciussal. Nagyjából időszámításunk előtt úgy 150-ben még el is hagyták az első két hónapot, nem tartották fontosnak, mivel mezőgazdasági szempontból „üres” hónapok voltak.
A sort a kezdet és vég istene, Janus kezdi, innen a január. A második hónapban volt a megtisztulás időszaka, amit Februus istenhez kötöttek. Tavasszal a termés és tavasz védnöke számított, majd később a háború istenévé vált Mars lett a névadó, innen a március. Április eleinte aperire volt, latinul megnyitni. A május ismét a termékenység időszakának számított, így újfent egy római isten, Maia nevét emlegették. Jupiter felesége Juno volt, hozzá köthető a június. Akkoriban a téli hónapokon kívül a többit csak számneveikkel jelezték.
Quintilis (ötödik), sextilis (hatodik), majd a már ismert szeptember a septem (hét), október az octo (nyolc), november a novem (kilenc), december pedig a decem (tíz) szavakból származik. A plusz két téli hónapot hozzátéve már csúszott a rendszer, emiatt a tizedik hónapot jelentő december az év tizenkettedik hava lett.
Időnként napokat, heteket kellett tenni az évhez, hogy igazodni tudjanak a föld keringési periódusához. Julius Caesar ezt megelégelte, naptárreformot vezetett be i.e. 46-ban. Eredeti helyükre terelte a hónapokat, 365 napnak számolta az évet és bevezette a szökőévek rendszerét is, majd magának is választott egyet. Quintilis havát átnevezte sajátjára, mert ebben a hónapban született.
Később Augustus is hasonlóan tett, sőt, plusz napot számolt hozzá, elvéve a csonka februárból, így augusztust 31 napossá tette, ezzel emelve ki nevét.
A naptár rendszert 1582-ben reformálta meg XIII. Gergely pápa.
