Élete
Munkássága
Ronald George Wreyford Norrish brit kémikus volt. 1967-ben Manfred Eigennel és George Porterrel megosztva kémiai Nobel-díjat kapott „a rendkívül gyors kémiai reakciók terén elért eredményeiért”.
Az 1922 óta foglalkozó fotokémia egyik megalapítója (pl. a nitrogén-dioxid fluoreszcenciája 1923-ban és fotolízisének mechanizmusa).
Egyik tudományos vívmánya a Norrish-reakció kifejlesztése – a ketonok és az aldehidek közötti fotokémiai reakció. A második világháború után ő és Porter kifejlesztették a vaku fotolízist a nagyon gyors reakciók tanulmányozására (olyan technikák felhasználásával, amelyeket eredetileg a katonaságban fejlesztettek ki rakéták fényképezésére). A reakciót a nagy intenzitású fény rövid felvillanása váltja ki, és a közbenső termékek egy második rövid fényvillanásban figyelhetők meg. Ez lehetővé tette a mikroszekundumos tartományban végbemenő reakciók időbeli felbontású megfigyelését és a szabad gyökök képződését. Később a fehérjék és nukleinsavak konformációs változásainak időzítését vizsgálta. Többek között Norrish nevéhez fűződik a Trommsdorff–Norrish effektus, amely a polimerizációs reakciók öngyorsulását írja le magas konverziónál.
Norrish egy gyógyszerész és üzletember fia volt. Az első világháború alatt katona volt és német hadifogságba került. Ezután 1919-től természettudományokat és különösen kémiát tanult a Cambridge-i Egyetemen (Emmanuel College), majd 1925-ben doktorált. Eric Rideal volt az egyik tanára. Doktori fokozatának megszerzése után kutatói asszisztens volt Cambridge-ben. 1937 és 1965 között a fizikai kémia professzora volt Cambridge-ben. 1957-ben megkapta a Liversidge-díjat a Royal Society of Chemistry-től. 1960-ban a Göttingeni Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1975 óta az Académie Royale des Sciences, des Lettres et des Beaux-Arts de Belgique társult tagja.
