Agárdy Gábor

Agárdy Gábor, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész Szegeden született 1922. augusztus 2-án és Budapesten húnyt el 2006. január 19-én. A színészi mesterség mellett ikon- és portréfestő volt.

Örmény családból származott, nagyapja az örmény népirtás egyik szenvedő áldozata volt, apját pedig menekülés közben valaki beemelte egy szekérbe, így menekült meg a török mészárlás elől. 1937-től 1941-ig a Szegedi Városi Színház, 1942 és 1952 között a Miskolci Nemzeti Színház, majd 1955-ig a Budapesti Operettszínház, később a budapesti Petőfi Színház, végül 1964-től 1985-ig a budapesti Nemzeti Színház tagja volt, amely 1989-ben örökös tagjának választotta.

FOTO: Fortepan | A Magyar Rádió 20-as stúdiója, Moliére: Úrhatnám polgár című művének felvétele. Az első sorban Fónay Márta, Darvas Iván és Agárdy Gábor színművészek, jobbról a második Egri István rendező

Ikonfestőként négy kiállítással állt közönsége elé. Munkái többek között megtalálhatók a Pannonhalmi Apátságban és a Vatikánban is. Agárdy 2005 szeptemberében került kórházba egy színpadi baleset következtében kialakult szövődmény miatt, ahonnan már nem térhetett haza. Hosszan tartó betegség után, 2006. január 19-én, 83 éves korában érte a halál.

  • Érdekes és misztikus történek, feladványok, fejtörők, gondolkodásra késztető feladatok, közmondások, idézetek és egyéb fontos, hasznos és érdekfeszítő adatok.
Előző cikkVámosi János
Következő cikkColleen McCullough

Hozzászólok a cikkhez

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét