Kategória: Történelem
Csoport: Politika

A fejedelem, aki megtiltotta a béke szó használatát

0
203

A középkori olasz városállamok élén sokszor évszázadokon át egy-egy nemesi família uralkodott, így volt ez Milánó esetében is, ahol 1277 és 1447 között a Visconti család tagjai folytattak – gyakorlatilag – rémuralmat, hiszen nem egy közülük római császárnak képzelte magát. Közülük most Giovanni (Gian) Maria Visconti (1388–1412) néhány különös tettét elevenítjük fel.

Giovanni Maria Visconti rövid élete alatt – mindössze 24 éves volt, amikor meggyilkolták – sokat tett azért, hogy nevét az utókor nem éppen pozitív értelemben emlegesse. Apja halála után, 1402-ben örökölte meg a hatalmat, ám “a kormányra képtelen lévén, csakhamar a pártok játékává vált, a melyek a főhatalomért versenyeztek, de később megosztoztak a hatalmon. Így a hatalmas herczegség részekre szakadt, külön főnökökkel, a kiknek élén állott a zsarnok Giovanni. Mert valóban zsarnok volt, a ki a legnagyobb kedvteléssel mondott halálos itéleteket és ezeket a legnagyobb kegyetlenséggel hajtotta végre” – írja róla a Marczali Henrik-féle Nagy képes világtörténet. A krónikák szerint kegyetlen és paranoiás természete hamar kiütközött rajta: szenvedélyesen imádta e a vadászatokat, ám amikor idővel ráunt a vadak hajtására, sok kutyáját emberek megtámadására és szétmarcangolására idomította ki. A fejedelmet hiába kérte a nép, hogy hagyja abba a folyamatosan háborúskodást a többi városállammal, nem tette, sőt: 1409-ben májusában az éhező alattvalók az utcára vonultak tiltakozni, s amikor azt kiabálták, hogy Pace!, Pace! (békét!), parancsára a zsoldoskatonái rátámadtak a tömegre; a mészárlás kétszáz áldozatot követelt. Ezután elrendelte, hogy akasztás terhe mellett tilos a Pace és a Guerra (béke és háború) szavak kiejtése; ráadásul még a papok sem könyöröghettek a megszokott módon: a dona nobis pacem (’adj nekünk békét’) kifejezés helyett a dona nobis tranquillitatem (’adj nekünk nyugalmat’) fordulatot vehették szájukra imádságaikban.

Persze előbb-utóbb mindenkit utolér a végzete: sok pártviszály közepette a helyi ghibellinek (a pápa ellenében a német császárt támogatók) lázadást szőttek ellene, s a milánói San Gottardo-templom előtt meggyilkolták.

Források:
Eberhard Windecke emlékirata Zsigmond királyról és koráról. Fordította, sajtó alá rendezte és a bevezető tanulmányt írta Skorka Renáta
Pelle János: Bosszú és kegyetlenség

Nagy képes világtörténet. Szerk. Marczali Henrik

Előző cikkA horogkereszt eredeti jelentése
Következő cikkA föld leghidegebb és legmelegebb pontjai