Valóban férfi volt az első kékharisnya?

Manapság ugyan már szinte alig használjuk a kékharisnya kifejezést, volt idő, amikor nagyon is gúnyos és pejoratív értelemben használták – elsősorban azon hölgyekre célozva, akik irodalmi körökben fitogtatják (nem létező vagy csekély) tudásukat.

A kifejezés a XVII–XVIII. században német földön a kék térdharisnyás törvényszolgák gúnyneveként ismeretes, igaz, akkortájt még nem volt köze az irodalomhoz. A XVIII. század közepén azonban Londonban sorra alakultak a kisebb, zömében jelentéktelen irodalmi társaságok, szalonok, amelyeknek tagjait blue stockings néven gúnyolták. Az egyik ilyen kékharisnyás klub vezetője Lady Montague volt, s állandó vendégeként kék harisnyában – mert nem volt pénze a divatos feketére – jelent meg fogadásain a botanikus, író és polihisztor Benjamin Stillingfleet (1702–1771), aki nagy népszerűségnek örvendett a szalon unatkozó, de a kultúrára szomjas előkelő hölgyei (és urai) között. Első kézből kaphatunk információkat erről James Boswell (1740–1795) skót szerző remek könyvéből, amit korának híres költőjéről és tudósáról, Samuel Johnsonról (1709–1784) írt. Íme:

Egy időben divatba jött hölgyek között, hogy esti összejöveteleket rendeztek, ahol a gyengébb nem is részt vehetett az irodalomban jártas, avatott emberek társalgásában, s ilyen módon kielégíthette tetszenivágyását. Ezeket a társaságokat Kékharisnya kluboknak nevezték, s mivel ezen elnevezés eredetét kevesen ismerik, érdemes beszámolni róla. E társaságok tagjai közül kezdetben kiemelkedett Mr. Stillingfleet, aki roppant komoran öltözködött, s különösen feltűnt, hogy mindig kék harisnyát hord. Oly kiváló társalgó volt, hogy távolmaradását az összejövetelekről rendkívüli veszteségnek érezték, s ezt mondogatták: „Semmire se megyünk a kékharisnya nélkül.” Így aztán lassan megszületett az elnevezés. Miss Hannah More pompásan ír le egy Kékharisnya klubot Bas bleu című költeményében, s megemlít néhányat a klubok legismertebb tagjai közül.

(Doktor Johnson élete, ford. Kaposi Tamás)

A kifejezés igazából 1820 körül, a német biedermeier idején vált közkeletűvé a később (is) előszeretettel használt gúnyos értelmében.

(Képünk illusztráció, Thomas Rowlandson (1757–1827) alkotása)