A középkor sok furcsaságot „termelt ki” az évszázadok folyamán, ilyen volt a mai labdarúgás őseként számon tartott, népszerű játék. Bár akkoriban természetesen nem így nevezték, foci-tömegjelenetekből nem volt hiány, amit manapság futballnak hívnak; akkortájt durva, erőszakos, kaotikus – néha pedig még halálos is – „játék” volt. Egész falvak, korlátlan számú játékossal űzték, s gyakran nem a labdát, hanem az ellenfeleket rugdosták.
„A farsang utójának labdarúgásához” íródott korabeli szabálykönyv szerint mindenféle eszköz megengedett volt a gól eléréséhez – a gyilkosságot kivéve. A sport annyira népszerűvé vált, hogy II. Eduárd király (1284–1327) betiltotta a „véres sportot” 1314-ben, „börtönbüntetés terhe mellett megtiltva ezt az istentelen játékot a város falain [ti. London] falain belül”. A tilalom ugyanakkor sokáig nem szegte kedvét a népnek, a következő évtizedekben többször is a tiltáshoz folyamodott az éppen regnáló uralkodó.
Csúnya vég
A focit elsőként betiltó király ugyanakkor koránt sem volt népszerű alattvalói körében, határozatlansága, fényűző életmódja, s nem utolsósorban homoszexuális kicsapongásai miatt több főúr (is) ellene fordult, s végül szörnyű kínhalállal büntették: miután az arisztokrata felkelők börtönbe vetették, Berkeley várában érte nem éppen mindennapi végzete: fogvatartói egy levágott ökörszarv végét dugtak a – hason fekve megkötözött – koronás fő hátsójába, majd azon keresztül egy forró vasrudat, ami így teljesen kiégette a király belső szerveit…
