Év: 1953
Hónap: 2
Nap: 21
71éve

Bejelentették a DNS molekula kettős-spirál szerkezetének felfedezését

James Dewey Watson (Chicago, Illinois, 1928. április 6. –) amerikai molekuláris biológus. 1953-ban Francis Crickkel és Maurice Wilkinsszel közösen meghatározták a DNS kettős spirál-szerkezetét, ezért 1962-ben mindhárman fiziológiai Nobel-díjban részesültek. Watson a Chicagói és az Indianai Egyetemen tanult, majd egyéves koppenhágai tartózkodás után 1951-ben a Cambridge-i Egyetem Cavendish Laboratóriumában dolgozott a DNS szerkezetének meghatározásán. 1956 és 1976 között a Harvard Egyetem tanára volt, 1968-tól pedig a Cold Spring Harbor Laboratory kutatóközpont igazgatói székét töltötte be. 1994-től tíz éven át az intézmény elnökeként, utána kancellárjaként tevékenykedett. 2007-ben rasszista nyilatkozata miatt felfüggesztették, de akkor bocsánatot kért, 2019-ben azonban az intézet minden tiszteletbeli címét visszavonta és minden kapcsolatot megszakított vele, miután ismét azt állította, hogy a fehérek, génjeik miatt intelligensebbek. Watson kutatói és kutatásszervezői munkássága mellett tudománynépszerűsítő könyveket is írt, néhányat magyarra is lefordítottak.

Francis Harry Compton Crick OM (Weston Favell, 1916. június 8. – San Diego, 2004. július 28.) angol molekuláris biológus, biofizikus, neurobiológus. 1962-ben James Watsonnal és Maurice Wilkins-szel közösen orvostudományi Nobel-díjban részesült a DNS szerkezetének megfejtéséért. Crick a molekuláris biológia egyik fontos teoretikusa volt, ő használta először a centrális dogma kifejezést és sokat tett a genetikai kód megfejtéséért. Késői éveiben elsősorban neurobiológiával foglalkozott.