Alfred Nobel svéd vegyész találta fel a dinamitot és valószínű egy abszurd helyzet miatt döntötte el a Nobel-díj megalapítását.
1888-ban meghalt az egyik testvére és a Le Figaro egy félreértés miatt úgy gondolta, hogy Alfred halt meg és a nekrológját nem éppen hízelgő módon írták le: „Meghalt a halál kufárja.” Valószínűleg ez nyomós ok lehetett arra, hogy bebizonyítsa ennek az ellenkezőjét.
1895. november 27-én keltezett végrendeletében a következőkről rendelkezett:
„Hátramaradó vagyonom egészét a következőképpen kell kezelni: a végrendeleti végrehajtóim által biztos értékpapírokba fektetett pénz képez egy alapot, amelynek kamatait évente azok között osszák ki díjként, akik a megelőző évben a legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek. A jelzett kamatokat öt egyenlő részre kell felosztani, amelyeket azután a következőképpen kell megosztani: egy részt annak a személynek, aki a legjelentősebb felfedezést tette a fizika területén; egy részt annak a személynek, aki a legjelentősebb felfedezést tette a kémia területén; egy részt annak a személynek, aki a legjelentősebb felfedezést tette az élettan, illetve az orvostudomány területén; egy részt annak a személynek, aki az irodalom területéhez a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá; egy részt pedig annak a személynek, aki a legtöbbet, illetve a legjobbat tette a nemzetek közötti barátság ügyéért, az állandó hadseregek megszüntetéséért, illetve csökkentéséért, a békekongresszusok megrendezéséért és elősegítéséért.”
