Év: 1903
Hónap: 12
Nap: 17
121éve

Az amerikai Wright fivérek végrehajtották repülőgépükkel az első sikeres motoros repülést

Wilbur és Orville Wright a repülés történetének úttörői voltak.

A Wright-testvérek Flyer 1-nek nevezték el az 1903-ban épített, kevesebb mint kétezer dollárba kerülő gépüket, de mára már a 12 méter szárny fesztávolságú gépet Kitty Hawk-ként emlegetik.

A gép motorjának építését egy bicikliműhelyben, Daytonban hajtották végig, a felhasznált lánc például eredetileg egy biciklihez készült, a légcsavart is ott faragták ki. A repülő tömege 340 kg volt, 12 lóerős, 77 kg tömegű motor hajtotta.

1903. december 17-én mindketten kétszer emelkedtek a levegőbe. Az első repülés Orville nevéhez fűződött, ő 39 méterig jutott, 12 másodperc alatt 10 óra 35 perckor. A negyedik alkalmával már irányítani is tudták a gépet, amely 279 méterig repült, egy másodperc híján egy egész percig.