Az Overlord hadműveletben a szövetséges erők megkezdték a normadiai partraszállást – D-Day

június 6-án hajnali 2 órakor kezdődött az Overlord hadművelet keretében az amerikai és brit erők normandiai partraszállása, a második világháború legnagyobb tengerideszant-művelete, amelyben közel 3 millió katona, 10 ezer repülőgép, 7 ezer hajó és sokszáz páncélos vett részt. Csak június 6-án 150 ezer szövetséges katona szállt partra. Célja a La Manche csatorna birtokbavétele, majd hadászati hídfő megszerzése volt az észak-nyugati francia partvidéken. A hadműveletet Amerika egyik legjelentősebb katonai vezetője irányította: Dwight „Ike” Eisenhower. Az inváziót több hónapnyi tervezőmunka előzte meg, a nagyhatalmakat egy táborba kellett gyűjteni, Németország ellen.