Hiába ismerték Kínában már a 6-7. században a papírt, nem terjedt el, ennek pedig egyszerű okai voltak.
Sajnos sokáig nem voltak fontosak a higiéniai szempontok, megoldották máshogy. Elég volt a fűcsomó, a homok, moha, kukoricacsutka, toll, víz vagy akár a hó a tisztálkodáshoz.
Persze nagy változás volt, amikor már újságot használtak, de ez is a kényelem miatt alakult ki, hiszen rendszeresen be lehetett szerezni a nagyvárosokban, a lapok az olvasás után erre a célra is megoldást hoztak. Ennek előállítása viszont komoly gépeket, nagyobb gyárakat igényelt, amelyek egyáltalán nem voltak gyakoriak bizonyos országokban.
Joseph C. Gayetty nevét emelhetjük ki, ha a vécépapír feltalálásáról beszélünk, aki egy betegségre kereste így a megoldást. 1857. december 8-án mutatta be azt a papírt, amelyet aloe verás kenőanyaggal kezeltek, és gyógyírt ígért az aranyér ellen. A New York-i feltaláló ugyan nevet szerzett ezzel, igazi áttörést nem hozott, hiszen sokan ezután is az újsághoz nyúltak.
Csak 1890-ben kezdett a ma ismert vécépapír és a hozzá tartozó guriga elterjedni, amikor egy philadelphiai testvérpáros kezdte ezt a bizonyos terméket árulni. A papírgyárosok először csak a hoteleknek, nagyobb üzleteknek tudták eladni a terméket, de lassú volt a terjeszkedés.
Az igazi áttörést a vízöblítéses toalettek hozták, hiszen az újságpapírt itt nem lehetett lehúzni, rendszeres dugulást okozott, más pedig szóba se jöhetett. A legpraktikusabb megoldás a vékony vécépapír lett, amely azóta is a legmegfelelőbb a célra.
