Az európai országok mellett Amerikában is külön számon lehetett hívni a rendőröket, a tűzoltókat és a mentőket, ez pedig rendkívül megnehezítette a segélykérők dolgát. Ezt 1968-ban változtatták meg.

Az azonnal egyértelművé vált, hogy legalább két különböző számjegyből kell állnia, hogy kevesebb félretárcsázás legyen. Angliában például ezért sok a téves hívás, az ottani segélyhívó szám ugyanis a 999.

Mivel akkoriban még a betárcsázós telefonokat használták, egyértelmű volt, hogy a leggyorsabb megoldást kell választani. Az 1-es és a 2-es számot lehetett egyszerűen, könnyen behúzni, nem utolsósorban megjegyezni. Európában az egységes használatot 2002-ben hagyták jóvá, világszerte 88 országban tölt be hasonló funkciót.

Hasonlóképp a 911, Amerikában a tárcsa két végét vették alapul, azt szintén könnyű memorizálni. Ma már automatikusan is tárcsázza a telefon a segélyközpontot, de régen ez életeket mentett.

Az első vészhívást 1968. február 16-án indította az alabamai Haleyville városban a szenátor, Rankin Fite.

Előző cikkMi közük a koptoknak Velencéhez?
Következő cikkAhol csirkekakival kínozták a foglyokat