Kategória: Földrajz
Csoport: Ország

Ha Szerb Antal ezt látná!

A helyiek – és természetesen a turisták – legnagyobb örömére idén is világít a világ legnagyobb karácsonyfája a kis olasz település, Gubbio melletti Ingino-hegyen.

A kivilágított alakzat már ötven kilométerről is látható, ami persze érthető, ha számba vesszük, hogy több ezer lámpa és több kilométernyi elektromos kábel alkotja. Már több mint negyven éve, 1981-ben készítették el a helyiek először az installációt, amihez akkor 3000 égőt és 8,5 kilométernyi kábelt használtak fel. A fenyő 650 méter magasságból szórja fényeit az umbriai városkára; maga az alkotás 1991-ben Guinness-rekorder lett.

Maga Gubbio Szerb Antal Utas és holdvilág című népszerű regényéből is ismerős lehet. A település középkori házai ráadásul elég különlegesek: a Via dei Consoli épületeinek ugyanis két kapujuk van, de a kisebbik kapukat befalazták – azok az úgynevezett halottak kapui, amiket csak akkor bontanak ki, amikor az ott lakó személy meghal, s koporsóját kiviszik a házból. A temetés után újból befalazzák, hogy a halott ne térhessen vissza.