Japánban már évszázadok óta – a legenda szerint a XV. századtól – nagy népszerűségnek örvend a kintsugi. A törött porcelánok és kerámiák darabjait újra összeillesztő technika napjainkban már világszerte elbűvöli szemlélőit, hiszen az eredetinél is értékesebb „új” tárgy létrehozásának technikája szakavatott mestert kíván.
A zen buddhizmus térhódításával Japánban is elterjedt a wabi-sabi esztétikai ideál, ami a tökéletlenségben megnyilatkozó szépet is értéknek tekinti, a hiányosság, a letisztultság, az asszimmetria jegyében.
A kintsugi folyamata során először lakkal – gyakran a Japánban őshonos lakkszömörce gyantájával – ragasztják össze az eltört darabokat (a lakknak legalább egy hétig száradnia kell, mire elveszíti mérgező hatását). Ezután lecsiszolják a ragasztóanyag kitüremkedő részeit, majd az összeillesztés mentén aranyporral kenik be.
Egy ilyen helyreállított tárgy értéke többszöröse lehet az eredetiének. (Egy legenda szerint a XVII. században egy élelmes katona úgy gazdagodott meg, hogy rengeteg régi csészét vásárolt fel, amiket összetört, aztán a kintsugi révén helyreállította, majd igen drágán értékesítette azokat.)
