A híres feltaláló, aki tanulmányt írt a szellentésről

0
70

A XVIII. században még sok nagy elme és tudós foglalkozott több tudományterülettel, nem véletlen, hogy Benjamin Franklin 1706–1790), az Egyesült Államok alapító atyáinak egyike is számos diszciplínában bontakoztatta ki tehetségét, nem mellesleg diplomataként, az amerikai posta első vezetőjeként, feltalálóként és kiváló sakkozóként és úszóként is ismert (be is választották eme két sportág halhatatlanjai közé). Ezúttal egy érdekes, rövid tanulmányáról esik szó, amelyet a szellentés egészségügyi hatásairól írt.

Az 1781-ben papírra vetett elmélkedést diplomáciai szolgálata idején írta Franciaországban, címe A Letter to a Royal Academy About Farting (ami egyébként ITT elolvasható, magyarul: Levél a királyi akadémiának a szellentésről). A rövid esszében azt javasolta, hogy végezzenek tudományos vizsgálatokat a fingásról, javasolva egy olyan gyógyszer vagy készítmény megalkotását, amelynek segítségével kevésbé lenne büdös a fingást követő szag… Szerinte ugyanis köztudott, hogy étkezés során nagy mennyiségű szél (azaz bélgáz) keletkezik, s annak távozásakor, amikor keveredik a levegővel, rigencsak kellemetlenül érinti a társaságban lévőket a büdös miatt. Ezért megvizsgálta, hogy különböző ételek elfogyasztása milyen hatással van a „pruttyogás illatára”. A kifejlesztendő csodaszer révén pedig elérhető lenne, hogy a szellentést követő szag olyan kellemes lehetne, akár a parfüm illata…

Az írást több barátjának és szaktekintélynek is elküldte, ellenben nem postázta el a brüsszeli királyi akadémiának, holott ama tudós társaság felhívására készítette el eszmefuttatását.

Előző cikkPablo Picassót körözték lopott műtárgy miatt
Következő cikkA császár, akiről utcai vizeldéket neveztek el