Mióta vigad sírva a magyar?

A magyar néplélekre jellemző (egyik legtalálóbb) szólás a sírva vigad a magyar. A szállóige eme formájának eredeti sora Bajza József (1804–1858) költő és színigazgató 1825-ben megjelent, Borének című költeményében olvasható:

Üssük öszve kelyheinket,
Bennök égi tűz ragyog!
És vigadjunk – a magyarnak
Vígadalmi nem nagyok:
Míg Mohácsnál nem csatázott
A félholdu büszke tar,
Víg volt addig, hajh azóta
Sírva vígad a magyar.

A mondás előképe azonban már pár évvel korábban már tetten érhető Kisfaludy Sándor (1772–1844) költő és katonatiszt Regék a magyar elő-időből (1807) című művének előszavában is:

… a Magyar igen hajlandó a szomorúságra. Sőt még örömét, és vígságát is szomorú és bús hangokkal jelenti. Bizonysága ennek a nemzeti magyar táncznak többnyire kesergő melódiája; bizonysága ennek a köznép énekeinek többnyire szomorú nótája. A Magyar felől igazán mondhatni, hogy – sírva tánczol.

A tudósok szerint azonban Kisfaludy már évekkel korábban említi Napló és fogságom című, 1796-ban megjelent írásában, méghozzá úgy, mintha a szállóige már régebb óta köztudomású volna:

Igaz tagja leszek én magamra nézve a’ Magyar nemzetnek, mellynek nemzeti karakterét hajdan imigy határozák: Sírva tántzol és tántzolva hal.

Bárdosi Vilmos: Szólások, közmondások eredete
Réthei Prikkel Marián dr.: Sírva vigad a magyar?