A Kr. e. első században élt római költőt az olvasóközönség nem éppen mocskos szájáról ismeri, ám kora népszerű lírikusa, Catullus az egyik versében nem mindennapi trágár szavakkal illeti ellenlábasait.
A 16. carmen tulajdonképpen egy invektíva (gúnyos támadás, kirohanás) két kortársa, Furius és Aurelianus ellen. Az előbbi szintén költői sikerekre áhítozó fiatalember, míg utóbbi egy szenátor volt. Catullus vélhetően azért ostorozta őket, mert szemet (s talán többet is) vetettek a költő férfiszeretőjére, Juventiusra, emellett előszeretettel ócsárolták műveit.
Az ocsmány szavak szavak az elmúlt századok műfordítóira is olyannyira hatással voltak, hogy egyes országokban egészen a XX. századig le sem merték fordítani a költemény első pár sorát – vagy annyira eufemisztikusan tették, hogy a fordítások nem adták vissza a szavak eredeti jelentését. Magyarországon 1901-ben Csengeri János, majd néhány évtizeddel később a neves Devecseri Gábor is igyekezett tompítani a szavak élét, míg legutóbb Csehy Zoltán gondolta úgy, hogy megpróbálja hűen visszaadni Catullus trágárságát.
Az eredeti vers latin kezdősorai:
Pedicabo ego vos et irrumabo
Aureli pathice et cinaede Furi
Alább az említett három magyar fordítás így hangzik:
Megérzitek még férfi-voltomat
(Csengeri, 1901)
Ti férfi-ringyók, Aurél s Furius
Majd szátokba s a seggetekbe fúrom,
(Devecseri, 1938 után)
rongy Aurelius és te férfiringyó Furius
Szétk*rom farotok, ti meg lesz*ptok.
(Csehy, 2003)
Aurelius, te köcsög s te parázna Furius!
