Év: 1947
Hónap: 3
Nap: 12
77éve

Megszületett Fenyő Miklós magyar rock and roll énekes és billentyűs, a Hungária együttes alapítója

Fenyő Miklós (Budapest, 1947. március 12. –) eMeRTon-díjas magyar előadóművész, dalszerző, szövegíró, rock and roll énekes, zenekarvezető, billentyűs.1967-ben Bartát majd Hámor Rezsőt behívták katonának, a Syconor szétesett, Fenyő új együttest alapított Hungária néven. A Syconorral az alakuló könnyűzenei életben már bizonyos ismertséget szerző Fenyő új együttesének már az alapítás évében megjelenhetett első kislemeze (Ne vedd el az időm / Percekre eláll a szavam). Egy évre rá, 1968-ban a Hungáriával első helyezést ért el a Ki mit tud?-on a Csavard fel a szőnyeget, Ha szól a Rock and roll, Nem bújok én többé már a subába című dalaikkal. Ezt követően megjelent 2. kislemezük (Csavard fel a szőnyeget / Rémlátomás). 1970-ben jelent meg első nagylemeze a Hungáriával közösen, Koncert a Marson címmel, majd országos koncertturnéra indult. 1973–1979 között turnézott a Szovjetunióban, az NDK-ban, Lengyelországban, Nyugat-Berlinben, valamint az NSZK-ban. 1977-ben részt vett a Metronóm ’77 fesztiválon, ahol közönségdíjat kapott. Ugyanebben az évben vette fel a Hungáriával a Beatles-láz című lemez hanganyagát, mely csak 20 évvel később jelenhetett meg, mivel az MHV letiltotta.1980-ban megalakult a rock and roll korszak zenéjét felelevenítő új Hungária. Első lemezüket szinte kalózakció keretében két hét alatt írták és vették fel. Ennek oka, hogy Wilpert Imre tanácsára az elkészült és felvett zeneanyaggal kész tények elé akarták állítani a két hét szabadságra utazott, velük nem szimpatizáló Erdős Péter MHV vezetőt. Az így kiadott Rock and Roll Party című lemezükből 600 000 példány kelt el, akárcsak az 1 évvel később megjelenő Hotel Mentholból (100 000 példány után aranylemezzel, 250 000 után pedig platinalemezzel díjazták a tagokat). A Hungária 1981-ben nagydíjat nyert a Limbó hintó című dallal a tánc- és popdal fesztiválon, a dal kislemezen 250 000 példányban kelt el, így arany- és platinalemez díjat kapott.1982 márciusában a Hungária 15 000 néző előtt adott koncertet a Budapest Sportcsarnokban, majd ez év végén megjelent az Aréna című lemezük. 1983-ban elkészült az Egy pillanat veled című zenés portréfilm, mely Fenyő Miklósról és rajongóiról szól.A sikerei csúcsán lévő Hungária ebben az évben három részre szakadt. A volt tagokból megalakult az R-GO és a Dolly Roll. A már elkészült felvételekből kiadtak egy lemezt Finálé? címmel, majd Fenyő elkészítette első szólólemezét, a Miki című albumot.1984-ben, a nemzetközi break zenei hullám idején teljes zenei és arculati stílusváltással rap-break hangszerelésű lemezt adott ki Jól nézünk Miki címmel, mely egyben a break műfaj első magyarországi megjelenéseként, aranylemezig jutott. Ezután 1985-ben új tagokkal elkészített még egy kevésbé sikeres Hungária albumot, címe Van aki forrón szereti.