Kategória: Történelem

Petőfi a múzeum lépcsőjén szavalta a Nemzeti dalt. Valóban így történt?

Már az iskolában hallhattunk arról, hogy 1848. március 15-én Petőfi Sándor elszavalja saját írását a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. De valóban így történt?

A fennmaradt írások és a hallott történetek alapján tudjuk, hogy Petőfi többször elszavalta versét aznap, többek közt az egyetemisták előtt, de ugyanígy a Pilvax kávéházban is. Lelkesítő beszédeket is tartott, amit kihangosítás híján kevesen értettek, sokan messzebb csak találgattak, hogy mi lehet a beszéd témája. Elterjedt, hogy talán a Nemzeti dalt szavalja.

Fontos hozzátenni, hogy a Pesti Divatlap 1848. április 22-i számában látható volt a vers megzenésítésének kottája, mellette pedig egy metszet, amely Petőfit ábrázolja. A lap főszerkesztője a rajzzal tudta növelni az eladást, mellette pedig újabb okot adni a történet valószínűségének.

Bizonyos kutatások viszont azt mutatják, hogy Egressy Gábor volt a múzeum lépcsőjén, aki aznap este a Nemzeti Színházban is elszavalta a Nemzeti dalt. Sokan gondolhatták, hogy Petőfi állt a közönség elé aznap, hiszen a fénykép elterjedése előtt csak rajzok, metszetek mutatták az ismertebb embereket.

A március 15-ei történtekről számos feljegyzést találni, amelyekben nem szerepel a Petőfi által előadott vers elszavalása. Ennek ellenére gróf Zichy Jenő visszaemlékezésében is megemlíti a költőt, ő úgy írja, „Ébredj, magyar!” felkiáltással kezdte beszédét. Persze akkor még kevesen ismerték az írását, csak aznap kezdték el nyomtatott formában osztogatni.

Petőfi Sándor egy ilyen példányt Kubinyi Ágoston múzeumigazgatónak is adott, amelyre ezt írta:

„Az 1848diki marczius 15én kivívott sajtószabadság után legeslegelőször nyomtatott példány, s így a magyar szabadság első lélekzete.”

Előző cikkAz aranyhalak okosabbak, mint gondolnánk
Következő cikkHarald király, Tell Vilmos és a Bluetooth