Mi történik egyes békákkal a téli hónapokban? Megfagynak. Kővé dermedve, nyolc hónapon át. Ennyi ideig is képesek fagyott állapotban túlélni.

Az urea vagy karbamid az az anyag, amely a szervezetből kiválasztja a vizeletet, ebben az állapotban viszont védi a sejteket, szöveteket. Ilyenkor ezt újrahasznosítja a szervezet, pedig sem a szíve, sem az agya nem működik a kétéltűnek.

Ezt az erdei békákon vizsgálták, másnéven Lithobates sylvaticus. Bizonyos eredmények kimutatták, sok olyan baktériumflóra van az állatban, mely más emlősben is észrevehető, mely téli álmot alszik. Ezek sem pisilnek alváskor, hibernáció idején, viszont nem dermednek meg, mint egy kő, nem áll le teljesen a szervezet működése.

Egy különleges baktérium csak a fagyott állapotban lévő békákban található, ez a pszeudomonász. Amint életre kel, már nem kimutatható, csak hidegben tenyészik. Ezek bizonyított adatok, hiszen ellenőrzött körülmények között végezték a kísérleteket.

Sokan dolgoznak, hogy emberi szerveket helyezzenek ilyen állapotba. Fontos lenne ismerni a részleteket, hiszen hatalmas áttörést jelentene a szervátültetésben. Napjainkban csak néhány óra áll rendelkezésre, hogy eljuttassák, majd az orvos beültesse a donorszervet a betegbe. Jelenleg nem fagyasztják, csak hűtik ezeket, mivel más esetben károsodnának. Nagy jelentőséggel bírna, ha a szervek károsodás nélküli fagyasztásának és kiolvasztásának lehetősége elérhető lenne. Így akár a világon is körbeszállíthatnák azokat. Talán a békák segítségével érik ezt el.