A csokoládét szinte egész történelme során italként készítették. Például találtak egy edényt egy olmék régészeti lelőhelyen a mexikói Veracruz-öböl partján, a csokoládékészítést az olmék előtti népek által már i.e. 1750-re datálják. A mexikói Chiapas csendes-óceáni partvidékén egy Mokaya régészeti lelőhely bizonyítékot szolgáltat a kakaóitalokra még korábbról, i.e. 1900-ig datálhatóról. A maradványok és az edény típusa, amelyben megtalálták, azt jelzi, hogy a kakaót kezdetben nem egyszerűen italként használták, hanem a kakaóbab körüli fehér pépet valószínűleg alkoholos italokhoz használták fel fermentálható cukrok forrásaként.
Egy korai Maya sírban a Rio Azul-i lelőhelyen kakaóra utaló jel és csokoládéital-maradványok voltak, ami arra utal, hogy a maják i.sz. 400 körül csokoládét ittak. A maja hieroglifákkal ellátott dokumentumok szerint a csokoládét a mindennapi életen kívül szertartási célokra is használták. A maják kakaófákat termesztettek a hátsó udvarukban, és a fák által termelt kakaómagokból habos, keserű italt készítettek.
A 15. századra az aztékok megszerezték az irányítást Mezo-Amerika nagy részén, és bevették kultúrájukba a kakaót. A majákkal ellentétben, akik melegen szerették a csokoládéjukat, az aztékok hidegen itták, sokféle adalékanyaggal fűszerezve, beleértve a Cymbopetalum penduliflorum fa szirmait, chili paprikát, szegfűborsot, vaníliát és mézet.
Az aztékok nem tudtak maguk kakaót termeszteni, mivel a mexikói felföldön lévő otthonuk alkalmatlan volt rá, így a csokoládé a birodalomba importált luxus volt. Azoknak, akik az aztékok által uralt területeken éltek, kakaómagot kellett felajánlaniuk az általuk „adónak” tartott adó megfizetéseként. A kakaóbabot gyakran fizetőeszközként használták. Például az aztékok olyan rendszert használtak, amelyben egy pulyka 100 kakaóbabot, egy friss avokádó pedig három babot ért.
A maják és aztékok a kakaót az emberáldozattal, a csokoládé italokat pedig kifejezetten az áldozati emberi vérrel társították. A spanyol királyi krónikás, Gonzalo Fernández de Oviedo y Valdés így írt egy csokoládéitalról, amelyet 1528-ban Nicaraguában látott, achiotával keverve:
„Mivel ezek az emberek szeretnek emberi vért inni, hogy ez az ital vérnek tűnjön, adnak hozzá egy kis achiotét, így aztán pirosra vált… és ennek a habnak egy része az ajkakon és a száj körül marad, és amikor piros az achiote miatt, az szörnyű dolognak tűnik, mert úgy tűnik, mint maga a vér.”
A 16. századig egyetlen európai sem hallott a közép-amerikai népek népszerű italáról. Kolumbusz Kristóf és fia, Ferdinánd Kolumbusz negyedik amerikai küldetése során 1502. augusztus 15-én találkozott a kakaóbabbal, amikor legénységével elloptak egy nagy natív kenut, amelyről bebizonyosodott, hogy más kereskedelmi áruk mellett kakaóbabot is tartalmazott. A spanyol konkvisztádor, Hernán Cortés lehetett az első európai, aki találkozott vele, mivel a habos ital Montezuma vacsora utáni rutinjának része volt.
Míg Kolumbusz magával vitte a kakaóbabot Spanyolországba, a csokoládénak nem volt hatása addig, amíg a spanyol barátok be nem mutatták a spanyol udvarnak. Az aztékok spanyol hódítása után csokoládét importálták Európába. Ott hamar az udvar kedvencévé vált. Italként továbbra is szolgálták, de a természetes keserűség ellensúlyozására a spanyolok cukrot, valamint mézet adtak hozzá. A vanília, egy másik őshonos amerikai eredetű növény, szintén népszerű adalékanyag volt, borssal és más fűszerekkel néha egy erősebb vanília íz illúzióját keltették. 1602-re a csokoládé eljutott Spanyolországból Ausztriába. 1662-re VII. Sándor pápa kijelentette, hogy a vallási böjtöt nem törik meg a csokoládéitalok fogyasztása. Körülbelül száz éven belül a csokoládé Európa-szerte megvetette a lábát.
Az ipari forradalom korai szakaszában új eljárások jelentek meg, amelyek felgyorsították a csokoládégyártást. 1815-ben Coenraad van Houten holland kémikus lúgos sókat vezetett be a csokoládéba, ami csökkentette a keserűségét. Néhány évvel később, 1828-ban prést hozott létre, hogy eltávolítsa a csokoládéból a természetes zsír (kakaóvaj) körülbelül felét, így a csokoládé előállítása olcsóbbá vált, és minősége egyenletesebb lett. Ez az innováció bevezette a csokoládé modern korszakát.
A „holland kakaóként” ismert, gépi préselt csokoládé nagyban hozzájárult a csokoládé szilárd formájává való átalakulásához, amikor 1847-ben Joseph Fry angol csokoládégyáros felfedezte a csokoládé formázásának módját, amikor a kakaópor és a cukor összetevőit összekeverte olvasztott kakaóvajjal. Ezt követően csokoládégyára, a Fry’s of Bristol, Anglia megkezdte a csokoládékrém, a Fry’s Chocolate Cream tömeggyártását, amelyet 1866-ban indítottak el, és ezek nagyon népszerűek lettek. A tejet a 17. század közepe óta időnként a csokoládéitalok kiegészítéseként használták, de 1875-ben Daniel Peter svájci csokoládégyártó feltalálta a tejcsokoládét úgy, hogy Henri Nestlé által kifejlesztett tejport kevert össze a likőrrel. 1879-ben a csokoládé állaga és íze tovább javult, amikor Rudolphe Lindt feltalálta a csokoládégépet.
A Nestlé mellett több jelentős csokoládégyártó cég is a 19. század végén és a 20. század elején indult. A Rowntree’s of York 1862-ben alakult és kezdett csokoládégyártásba, miután kivásárolta a Tuke családi vállalkozást. A Cadbury 1868-ban gyártott dobozos csokoládét Angliában. Az első húsvéti tojást 1875-ben gyártva Cadbury megalkotta a modern csokoládé húsvéti tojást, miután kifejlesztett egy tiszta kakaóvajat, amely könnyen sima formára formázható. 1893-ban Milton S. Hershey csokoládéfeldolgozó berendezéseket vásárolt a chicagói Columbiai Világkiállításon, és hamarosan megkezdte a csokoládéval bevont karamellákkal készült Hershey’s csokoládék karrierjét.
A Baker’s Chocolate-t gyártó Baker Chocolate Company az Egyesült Államok legrégebbi csokoládégyártója. 1765-ben Dr. James Baker és John Hannon alapította a céget Bostonban. A pár Nyugat-Indiából származó kakaóbab felhasználásával építette fel csokoládé üzletüket, amely még mindig működik.
A fehér csokoládét először 1946-ban Frederick E. Hebert, a Boston melletti Shrewsburyben (Massachusetts) működő Hebert Candies vezette be az Egyesült Államokba, miután európai utazása során megkóstolta a „fehérköpenyes” cukorkákat.
A csokoládénak több fajtája különböztethető meg. A tiszta, cukrozatlan csokoládé, amelyet gyakran „sütőcsokoládénak” neveznek, elsősorban kakaószárazanyagot és kakaóvajat tartalmaz változó arányban. A ma fogyasztott csokoládé nagy része édes csokoládé formájában van, amely a csokoládét cukorral kombinálja.
Kakaótartalom szerint:
Nyers csokoládé
A nyers csokoládé elsősorban pirítatlan kakaóbabból előállított csokoládé.
Étcsokoládé
Az étcsokoládét úgy állítják elő, hogy zsírt és cukrot adnak a kakaó keverékhez. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala ezt „édes csokoládénak” nevezi, és 15%-os koncentrációjú csokoládé likőrt ír elő. Az európai szabályok minimum 35% kakaó szárazanyagot írnak elő. A nagyobb mennyiségű kakaó szárazanyag nagyobb keserűséget jelez. A félédes csokoládé alacsony cukortartalmú étcsokoládé. A keserű csokoládé egy csokis likőr, amelyhez némi cukrot (általában egyharmadát), több kakaóvajat és vaníliát adnak. Kevesebb cukrot és több likőrt tartalmaz, mint a félédes csokoládéban, de a kettő felcserélhető a sütés során. Az is ismert, hogy megfelelően tárolva két évig is eláll.
Tejcsokoládé
A tejcsokoládé édes csokoládé, amely tejport vagy sűrített tejet is tartalmaz. Az Egyesült Királyságban és Írországban a tejcsokoládénak legalább 20% teljes száraz kakaó-szárazanyagot kell tartalmaznia; az Európai Unió többi részén a minimum 25%.
Fehér csokoládé
A fehér csokoládé, bár szerkezete hasonló a tej- és étcsokoládéhoz, nem tartalmaz semmilyen kakaószárazanyagot, amely sötét színt kölcsönözne.
