Élete
Munkássága
Santiago Ramón y Cajal spanyol idegtudós, patológus és szövettani szakember volt, aki a neuroanatómiára és a központi idegrendszerre specializálódott. Ő és Camillo Golgi 1906-ban megkapták az élettani és orvosi Nobel-díjat. Ramón y Cajal volt az első spanyol származású, aki tudományos Nobel-díjat kapott. Az agy mikroszkópos szerkezetének vizsgálatai a modern idegtudomány úttörőjévé tették.
A 20. század közepe óta az agysejtek arborizációit bemutató rajzainak százait használják oktatási és képzési célokra.
Ramón y Cajal a Zaragozai Egyetem orvosi karára járt, ahol apja anatómia tanárként dolgozott. 1873-ban szerzett diplomát, 21 évesen, majd tisztiorvosként szolgált a spanyol hadseregben. 1874–1875-ben részt vett egy kubai expedíción, ahol maláriát és tuberkulózist kapott. A gyógyulás elősegítése érdekében Ramón y Cajal a Pireneusok hegyvonulatában fekvő Panticosa fürdővárosban töltött időt.
Miután visszatért Spanyolországba, 1877-ben Madridban doktorált az orvostudományból. Két évvel később a Zaragozai Egyetem igazgatója lett. Ramón y Cajal a Zaragozai Egyetemen dolgozott 1883-ig, amikor is elnyerte a Valenciai Egyetem anatómiaprofesszori posztját. Korai munkái ezen a két egyetemen a gyulladások patológiájával, a kolera mikrobiológiájával, valamint a hámsejtek és szövetek szerkezetével foglalkoztak.
1887-ben Ramón y Cajal Barcelonába költözött egy professzori posztért. Ott tanult először Golgi módszeréről, egy sejtfestési módszerről, amely kálium-dikromátot és ezüst-nitrátot használ néhány neuron (véletlenszerűen) sötétfeketére festésére, miközben a környező sejteket átlátszóvá teszi. Ez az általa továbbfejlesztett módszer központi szerepet játszott munkájában, lehetővé téve számára, hogy figyelmét a központi idegrendszerre (agyra és gerincvelőre) fordítsa, amelyben a neuronok olyan sűrűn összefonódnak, hogy a szokásos mikroszkópos vizsgálat szinte lehetetlen lenne. Ebben az időszakban kiterjedt, részletes rajzokat készített az idegi anyagokról, amelyek számos fajra és az agy legtöbb fő régiójára kiterjedtek.
1892-ben Madridban professzor lett. 1899-ben az Instituto Nacional de Higiene igazgatója lett, majd 1922-ben alapítója a Laboratorio de Investigaciones Biológicas-nak, amelyet később Instituto Cajal vagy Cajal Institute névre kereszteltek.
1934. október 17-én halt meg Madridban, 82 éves korában, és még a halálos ágyán is dolgozott.
