Skara Brae egy kőből épült neolitikus település a Skaill-öbölben, a szárazföld nyugati partján, a skóciai Orkney-szigetcsoport legnagyobb szigetén. A házakban kőtűzhelyek, ágyak és szekrények voltak és egy primitív csatornarendszer, minden házban „vécékkel” és lefolyókkal, a vízzel a hulladékot a lefolyóba és az óceánba öblítették.
A helyet nagyjából i.e. 3180-tól 2500-ig lakták, és Európa legteljesebb neolitikus faluja. Skara Brae elnyerte az UNESCO Világörökség státuszát, mint a négy hely egyike, amely a „Neolit Orkney szívét” alkotja. A Stonehenge-nél és a gízai nagy piramisoknál régebbi hely, a „skót Pompeii”-nek nevezték.
Felfedezése
1850 telén súlyos vihar sújtotta Skóciát, amely kiterjedt károkat és több mint 200 ember halálát okozta. A Skaill-öbölben a vihar eltüntette a földet a Skara Brae néven ismert nagy, szabálytalan dombról. Amikor a vihar elvonult, a helyi falusiak rátaláltak egy falu körvonalára, amely több tető nélküli kis házból állt. William Watt Skaillból, a helyi uradalom amatőr feltárásba kezdett a helyszínen, de miután négy házat feltártak, 1868-ban abbahagyták a munkát. A lelőhely 1913-ig háborítatlan maradt, amikor is egy hétvége alatt egy csapat lapátokkal kifosztotta a helyet, és ismeretlen mennyiségű műtárgyat vitt el. 1924-ben egy újabb vihar elsodorta az egyik ház egy részét, és úgy döntöttek, hogy a helyszínt biztosítani kell, és megfelelően ki kell vizsgálni. A munkát az Edinburghi Egyetem professzora, V. Gordon Childe kapta, aki 1927 közepén utazott először Skara Braébe.
Skara Brae lakói barázdált edények készítői és használói voltak, egy jellegzetes fazekasság. A házak földbe süllyesztve földvédelmet használtak. Ez stabilitást biztosított a házaknak, és szigetelésként is szolgált Orkney zord téli klímája ellen. Egy-egy ház átlagosan 40 négyzetméteres, egy nagy négyzetméteres helyiséggel, amelyben egy kőből készült kandalló található fűtésre és főzésre. Az otthonok számát tekintve valószínűnek tűnik, hogy Skara Brae-ban egy időben legfeljebb ötven ember élt.
Nem világos, hogy a lakók milyen anyagot égettek el a tűzhelyükben. Childe biztos volt abban, hogy a tüzelőanyag tőzeg, de a növényzet mintáinak és tendenciáinak részletes elemzése arra utal, hogy a vastag tőzegágyak kialakulását elősegítő éghajlati viszonyok csak azután alakultak ki Orkney ezen részén, hogy Skara Brae-t elhagyták. Egyéb lehetséges tüzelőanyagok közé tartozik az uszadékfa és az állati trágya. Bizonyíték van arra, hogy a szárított hínárt jelentős mértékben felhasználhatták. Egyes orkneyi lelőhelyeken a nyomozók üveges, salakszerű anyagot találtak, amelyet „moszatnak” neveznek, és ez lehet a maradék elégetett hínár.
A lakásokban számos kőből épített bútor található, köztük szekrények, komódok, ülőhelyek és tárolódobozok. Mindegyik lakásba egy alacsony ajtónyíláson keresztül jutottak be, amelynek kőlapajtója volt, amelyet „a kőajtófélfákba vágott rúdlyukakba csúsztatható rúddal lehetett bezárni”. Számos lakóháznak volt egy kis összefüggő előkamrája, amely egy részben fedett kőlefolyóhoz vezetett. Feltételezhető, hogy ezek a kamrák beltéri helyiségként szolgáltak.
A házak közül hétben hasonló bútorok vannak, az ágyak és a komód minden házban ugyanazon a helyen található. A komód az ajtóval szemközti fal mellett áll, és ezt látta először az, aki belépett a lakásba. Mindegyik házban volt a nagyobb ágy az ajtónyílás jobb oldalán, a kisebbik pedig a bal oldalon. Lloyd Laing megjegyezte, hogy ez a minta a 20. század elejéig megfelelt a hebridák szokásainak, ami azt sugallja, hogy a férj ágya volt a nagyobb, a feleségé pedig a kisebb. A gyöngyök és festékes edények felfedezése néhány kisebb ágyban alátámaszthatja ezt az értelmezést. További támogatást jelenthet az a felismerés, hogy a legtöbb ajtónyílástól balra kődobozok hevernek, ami arra készteti a házba belépő személyt, hogy a lakás jobb oldali, „férfi” oldala felé forduljon. Az egyes ágyak elején kőoszlopok csonkjai hevernek, amelyek egy prémes lombkoronát támaszthattak; egy újabb kapcsolat a legújabb hebridai stílussal.
A 8-as házban nincsenek tárolódobozok vagy komód, és kis fülkékre van osztva. Kő-, csont- és agancstöredékeket ástak ki, ami arra utal, hogy a házat olyan eszközök készítésére használták fel, mint például csonttűk vagy kovakőbalták. A hő által károsodott vulkáni kőzetek jelenléte és a füstcsőnek tűnő kőzetek jelenléte alátámasztja ezt az értelmezést. A 8-as ház más szempontból is jellegzetes: egy önálló építmény, amelyet nem vesz körül középső rész; ehelyett föld feletti, 2 méternél vastagabb falakkal, és a bejáratot védő „verandával”.
Ez a lelőhely szolgáltatta a legkorábbi ismert feljegyzést az emberi bolháról (Pulex irritans) Európában.
Az emberek, akik Skara Brae-t építettek, elsősorban pásztorok voltak, akik szarvasmarhát és juhot tenyésztettek. Childe eredetileg úgy gondolta, hogy a lakók nem gazdálkodnak, de az 1972-es ásatások során az árpa termesztésére utaló magszemeket tártak fel. A halcsontok és -héjak gyakoriak a közepén, jelezve, hogy a lakók tenger gyümölcseit ettek.
Eredetileg Childe úgy gondolta, hogy a település Kr.e. 500 körüli időkből származik. Ez az értelmezés egyre nagyobb kihívások elé került, mire az 1972–73-as új ásatások eldöntötték a kérdést. Az ezen ásatások során gyűjtött mintákból nyert radiokarbon eredmények azt mutatják, hogy Skara Brae elfoglalása Kr.e. 3180 körül kezdődött, és körülbelül hatszáz évig tartott. Kr.e. 2500 körül, az éghajlat megváltozása, sokkal hidegebb és nedvesebbé válása után a települést elhagyhatták lakói. Sok elmélet létezik arról, hogy Skara Brae népe miért távozott; a különösen népszerű értelmezések nagy viharral járnak. Evan Hadingham egyesítette a talált tárgyak bizonyítékait a viharforgatókönyvvel, hogy elképzelje a település drámai végét:
„Pompejihez hasonlóan úgy tűnik, hogy a lakókat meglepte, és sietve elmenekültek, mivel sok értékes tárgy, például állati fogakból és csontokból készült nyakláncok vagy rozmár elefántcsonttűi, hátramaradt. Néhány ágyban megtalálták a válogatott húsleves maradványait, amelyek feltehetően a falusiak utolsó vacsorájának részét képezték. Egy nő annyira sietett, hogy eltört a nyaklánca, amikor bement otthona szűk ajtaján, és gyöngyöket szórt szét a kinti folyosón, miközben menekült a betolakodó homok elől.”
Anna Ritchie határozottan nem ért egyet a falu elhagyatottságának katasztrofális értelmezésével:
„Egy népszerű mítosz szerint a falut egy hatalmas vihar során elhagyták, amely azzal fenyegette a helyet, hogy ellepi a homok, de az igazság az, hogy az eltemetése fokozatos volt, és már elhagyták – hogy mi okból, azt senki sem tudja megmondani.”
A helyszín messzebb volt a tengertől, mint ma, és lehetséges, hogy a Skara Brae egy dűnék által védett édesvízi lagúna mellett épült. Bár a látható épületek egy szerves egész benyomását keltik, bizonyos, hogy ismeretlen mennyiségű további építmény elveszett a tengeri erózió következtében a helyszín újrafelfedezése és ezt követő partfallal történő védelme előtt. Ismeretes, hogy a fedetlen maradványok közvetlenül az ókori műemlék mellett találhatók, a jelenleg szántóföldekkel borított területeken, más, bizonytalan dátumú maradványok pedig a zárt területtől kissé délre a sziklaperemből erodálódva láthatók.
Számos rejtélyes faragott kőgolyót találtak a helyszínen. Hasonló tárgyakat találtak egész Skócia északi részén. Néhány ilyen „golyón” a spirális díszítés stilisztikailag az írországi Boyne-völgyben talált tárgyakhoz kapcsolódik. Hasonló szimbólumokat találtak kőbe vésve. Ezeket a szimbólumokat, amelyeket néha „rovásírásnak” neveznek, ellentmondásos fordításoknak vetették alá. Például, Rodney Castleden szerző azt javasolta, hogy a függőleges és átlós szimbólumokban található „kettőspontok” a szavak elválasztását jelenthetik.
Az itt és más neolitikus lelőhelyeken talált vörös okkercsomókat úgy értelmezték, mint bizonyítékokat arra, hogy testfestést végeztek.
Erősen polírozott felületű hematit csomókat is találtak; a fényes felületek arra utalnak, hogy a csomókat a bőr befejezésére használták.
A helyszínen feltárt egyéb, állatból, halból, madárból, bálnacsontból és rozmár csontból, valamint orca fogakból készült műtárgyak közé tartoztak a csáklyák, tűk, kések, gyöngyök, lapátok, kis tálak és ami a legfigyelemreméltóbb, legfeljebb 25 centiméteres elefántcsonttűk.
A neolitikus Orkney és Skara Brae szívében álló emlékművek az emberi szellem győzelmeit hirdetik a korai korokban és elszigetelt helyeken. Megközelítőleg egykorúak voltak Egyiptom archaikus korszakának (első és második dinasztia) mastabáival, Suméria téglatemplomaival és a Harappa-kultúra első városaival Indiában, és egy-két évszázaddal korábbi volt, mint Kína aranykora. A korai időpontjukhoz képest szokatlanul jó állapotban vannak, és a bizonyítékok rendkívül gazdag fennmaradása mellett ezek a helyek a civilizáció hagyományos központjaitól távol eső korai népek vívmányainak látható jelei.
