Az 1956-os felkelés leverése utáni magyarországi szovjet intervenciót követően több európai ország is jelezte azt, hogy nem hajlandóak egy versenyen szerepeltetni sportolóikat a Szovjetunióval. Hollandia, Spanyolország, valamint Svájc beváltotta a fenyegetést, a szovjet agresszió ellen tiltakoztak olimpikonjaik távolmaradásával, kifejezve szolidaritásukat a magyarokkal.
A magyar vízilabda válogatott a szovjetekkel két forduló után játszott, 1956. december 6-án. Ez a mérkőzés mind történelmi jelentőségű volt Magyarország és a Szovjetunió csapata között. A szurkolók a magyar csapatot biztatták, és hatalmas füttyszó kísérte a szovjetek minden labdaérintését.
Az állandóan támadó magyar játékosok már négy gólt lőttek, a szovjeteknek rendre meghiúsult minden kísérlete. A magyar játékosok tempója elsöprő volt.
Néhány perccel a mérkőzés vége előtt a szovjet center, Valentyin Prokopov könyökkel teljes erőből ütött víz alatti ellenfelére, Bolvárira, de az ütés az érkező Zádor Ervin arcát találta el. A szeme alatt felrepedt a bőre, vére pedig vörösre festette a medence vizét. A lecserélt vérző játékos vértől vöröslő felsőtesttel végigment a tribün előtt. A szurkolók között elszabadultak az indulatok a Szovjetunió ellen. Százak vetették át magukat a korláton. A mérkőzést magyar győzelemmel lefújta a bíró, a szovjet játékosokat az uszodából a rendőrök kimenekítették. Azóta is „melbourne-i vérfürdő”-ként emlegetjük az eseményt.
A világsajtót bejárta a véres testű Zádor fényképe, a tömeg a magyarokat ünnepelte, az akkor már eltiport forradalom kis országát képviselő sportolók hősies győzelmét az agresszor óriáshatalom csapatával szemben.
Az olimpiai döntőt a magyar csapat december 7-én játszotta, a jugoszlávokat 2-1-re verte meg, s 20:3-as gólaránnyal, minden mérkőzését megnyerve lépett a dobogó legfelső fokára.
