Év: 1893
Hónap: 9
Nap: 16
131éve

Megszületett Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar orvos és kutató- a C-vitamin felfedezője

Megszületett Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas orvos és kutató, a C-vitamin felfedezője. Budapesten született. Szent-Györgyi Albert 1917-ben szerzett Budapesten orvosi oklevelet, majd Európa több városában tanult biológiát, élettant, gyógyszertant, illetve fizikát és kémiát. Az 1920-as évek végén ismeretlen anyagot fedezett fel a mellékvesében, amelyet hexuronsavnak nevezett el. Miután második doktorátusát megszerezte Cambridge-ben, 1931-től újra Magyarországon dolgozott, és a szegedi tudományegyetemen növényekből próbálta kivonni a korábban felfedezett anyagot. Végül a paradicsompaprikával folytatott kísérletei során azonosította a hexuronsavat a C-vitaminnal, és segítségével a paprikából kiinduló C-vitamin gyártásának módszerét is kidolgozták Szegeden. A témakörben folytatott kutatásaiért 1937-ben kapott élettani-orvosi Nobel-díjat. 1947-től kezdve az Egyesült Államokban élt, és főként az izomműködés, a rosszindulatú daganatok, valamint a sejtszintű szabályozás területén folytatott kutatásokat. Több amerikai egyetemnek volt igazgatója vagy professzora, a Szegedi Orvostudományi Egyetem 1987-ben vette fel a nevét. Corvin-láncot és Kossuth-díjat is átvehetett.