1755. november 1-jén reggel 9:30 perckor észlelték az első rengést, melyet már pár perc múlva erős követett. A második rengés által kiváltott cunamival Lisszabon nagy részét romba is döntötte. Bár nem a város területére esett a katasztrófa epicentruma, mégis a környék legnépesebb településén keletkezett a legtöbb kár és követelt emberéleteket a mindenszentek napjára összegyűlt tömegből a leomlott 20 templom környezetében. A további rengések nyomában hatalmas, egy hétig tomboló tűzvész keletkezett. A Tajó folyó hatalmas hullámokat vetve öntötte el Lisszabon alsó részét. A város lakosságából mintegy 15 000 ember esett a tragédia áldozatául, az emberi veszteség elérte a 60 000 főt. A vizenyőssé vált talajban sok épület elsüllyedt, számtalan épület romba dőlt, maga alá temetve az értékes bútorzatot, műalkotásokat, ékszereket. A későbbi vizsgálatok szerint az Atlanti-óceánban volt a földrengés epicentruma és mértéke elérte a Richter-skála szerinti 9-es fokozatot.
A Földközi-tenger szintje 2 méternyivel emelkedett, de a távolabbi Antillák szigetvilágban is méteres emelkedést tapasztaltak. A föld- és tengerrengés hatása a környező országokat is elérte, így Franciaországot, Nagy-Britanniát, Írországot, Hollandiát.
A modern szeizmológia születésének tekintik a napot, mivel ez volt az első földrengés, amelyet részleteiben vizsgáltak.
