A klasszicista stílusban épült Lánchíd Budapest egyik jelképe, az első állandó híd a Duna magyarországi szakaszán.
Budát és Pestet összekötő hidat gróf Széchenyi István indítványozta és a pénzügyi támogatását pedig Sina György szervezte és egyben a legnagyobb hozzájárulást is ő biztosította.
A Lánchidat William Tierney Clark tervezte és Clark Ádám vezette az építési munkálatokat. Az építést 1840. július 28-án kezdték a cölöpök leverésével. 1842. augusztus 24-én volt az alapkőletételi ünnepség.
Az építkezés a szabadságharc ideje alatt lelassult és végül 1849. november 20-án került sor az átadásra. A szabadságharc leverése és a nem sokkal korábbi aradi kivégzések miatt elég komor volt a hangulat, kevés ember vett részt rajta és még ünnepi beszédet sem tartottak. Marschalkó János négy kőoroszlánját, melyek a hidat díszítik csak 1852-ben tették a helyükre.